9. fejezet

Nana szemszöge:

 '-Amióta ismered..'

Vajon mire célzott ezzel Zayn? Mielőtt rendesen elgondolkodhatnék ezen, álomba merülök és csak reggel ébredek fel arra, hogy valaki nyomkodja a vállamat. 

 - Nanaa! Ébresztő! Kelj már fel, könyörgöm! - mondja a szobatársam bosszúsan. 

 - Hány óra van? - kérdezem. 

 -Nyolc. Ne nyafogj, én is utálok korán kelni - feleli és ott hagy. Lassan kimászok az ágyból és összeszedek pár cuccot a bőröndből. A fürdőben egy gyors hidegzuhany után hamar elkészülök és mikor kimegyek Zayn már az ágyán hever felöltözve. Miközben a táskámban turkálok, megszólal.

 - Hogyhogy ilyen hamar legjobb barátok lettetek Louissal?

 - Nem vagyunk azok. Vagyis, tudod, első nap a legjobb barátjává fogadott, mikor megtudta, hogy nem hordok zoknit, de igazából nem vagyunk azok.. vagyis azok vagyunk, de nem. Öö.. érted? - kicsit elbizonytalanodom.

 - Nem teljesen - röhögi el magát. - Ennek semmi értelme.

 - Ahj, akkor máshogy mondom. Megbeszéltük, hogy azok vagyunk, tudod, mint az oviban, de nem ismerem annyira, hogy a legjobb barátom lehessen. Szóval igen is, meg nem is.

 - Naa, így mondd! Világos. Azért tudd, hogy mindannyian a barátaid leszünk, ha jobban megismerjük egymást. 

 - De Niall.. - bukik ki belőlem.

 - Niall is. Kibékültök és minden jó lesz - mosolyog biztatóan. 

 - Értem. 

 - Na, le kéne menni, csak gondoltam, megvárlak.

 - Rendben.

A hotel éttermében már mindenki ott van. Kivéve Niall. Ez fura. Általában ő az első, de úgy tűni, ma mégsem. Eszem egy zöldséges szendvicset és kávét iszom mellé. Vaníliásat. Az a kedvencem. Niall még mindig nincs itt, én végzek és felindulok a szobánkba. Már a kilincsen van a kezem, mikor egy hangot hallok a hátam mögül.

 - Várj, Nana! Beszélhetünk? 

 - Szia. Persze - fordulok szembe Niallel.

 - Szia - áll egyik lábáról a másikra, én pedig várakozóan bámulok rá. - Szeretnék bocsánatot kérni.

 - Mi volt a baj? - kérdezem válasz helyett.

 - Öhm... csak rossz napom volt, nem a te hibád. Tényleg sajnálom. 

 - Háát..

 - Haragszol? - kérdi zavartan.. és szomorúan. Hogy a fenébe tudnék haragudni, mikor a csodás kék szemeivel így néz rám?!

 - Meglátjuk - felelem mosolyogva. - Talán elmehetnénk fagyizni és akkor bepótolnánk az elmaradt beszélgetést. 

 - Komolyan? - mered rám csodálkozva.

 - Persze. Gyere be, ha megreggeliztél! - felelem és otthagyom. Mikor becsukom az ajtót magam mögött, elhagy a hirtelen jött energiám és ledőlők a fotelba. Elhívtam Niallt. Elhívtam fagyizni! Te jó ég! Fogalmam sincs honnan vettem ekkora bátorságot, de már semmi nem maradt belőle. A bőrönd mellé térdelve válogatok a ruháim közt, végül egy halványsárga rövidgatya és egy békejeles fehér póló mellett döntök. A hajamat gyorsan átfésülöm. Mennyi ideig szokott Niall reggelizni? Az órára pillantva úgy ítélem meg, még van öt percem. Gyorsan bezárom magam mögött az ajtót és bekopogok Bill szobájába. 

 -Szabad! Gyere csak be, kislány!

 - Honnan tudtad, hogy én vagyok? - lepődök meg. 

 - Négyet kopogtál és láttalak beszélni Niallel. Gondoltam, hogy benézel - mosolyog.

 - Fagyizni megyünk - vágok bele. 

 - Ennek örülök. Niall rendes srác. De csak óvatosan!

 - Persze, tudok vigyázni magamra. Meg amúgyis, randim lesz két nap múlva Luke-val. Nem akarok semmit elszúrni vagy valakit megbántani. Szóval el fogom neki mondani. 

 - Jobb lenne, ha sürgősen eldöntenéd, mit akarsz. Ne játssz a fiúkkal! 

 - Tudom, de hát egyiküket se ismerem igazából. 

 - Tudni fogod, hogy ki való hozzád. Emiatt ne aggódj! 

 - Remélem. Köszi Bill. Imádlak! - ölelem át, mire picit zavarba jön. Jaj, de kis aranyos! Nekem van a legjobb pótapukám a világon! 

 - Én is téged, kislány! 

 - Mennem kell - pillantok a mobilom kijelzőjére. 

 - Jó legyél! - vigyorog én pedig kinyitom az ajtót, de mielőtt becsuknám, utánam szól. - Csak másfél órátok van, 11-kor kezdődik a próba! 

 - Jaj tényleg! Köszi! - hajtom be az ajtót és megfordulok. Niall ajtaja épp akkor csukódik be. Remek, még van egy percem. 

 

Niall szemszöge:

Egy ideig nézem, ahogy Nana behajol Bill ajtaján. Nézem a karcsú derekát, a hosszú combjait és a gyönyörű haját. Még épp idejében csukom be magam mögött a szobaajtót, mikor megfordul. Csodaszép. Mit kezdjek magammal, hogy valahogy felérjek hozzá? Már három variációt felpróbàltam, de nem vagyok elégedett a látvánnyal. Valami nem stimmel. Pólót vegyek? Vagy egy ing jobb lenne? Talán.. Felhívom Liamet. 

 - Inget vegyél, az tuti nyerő. 

Kösz, Liam, igazad van, megmentettél. Liam mindig tudja, mi a megoldás, mit kell csinálni, olyankor is, ha nem ismeri a konkrét helyzetet. Nem tudom, hogy csinálja. Szeretnék olyan lenni, mint ő, pontosan tudni, milyen alkalomhoz, mit kell felvenni. 

 Kész vagyok. A hajam egész elfogadható lett. Mit izgulok ennyire? Még csak nem is randi lesz. Utoljára végigsimítok az ingemen, majd bekopogok a szobába. 

 - Mehetünk? - lép ki Nana.

 - Aha - válaszolom bután és óvatosan rávigyorgok. Érzem, hogy izzadni kezd a tenyerem, ez nem jó kezdet. Ő egyáltalán nincs zavarban, cseverészik az esti koncertől, hogy mennyire várja, a városról, vagy adott esetben az időjárásról. Én csak hallgatom, néha közbeszúrok ezt-azt, de a társalgást valójában ő vezeti. Össze kéne szednem magam. Mikor megérkezünk a cukrászdába, egy csendes sarokba telepedünk le. 

 - Mit hozhatok? - jelenik meg egy pincérlány.

 - Három gombóc kókusz fagylaltot szeretnék kehelyben vaníliaöntettel - pillant fel Nana.

 - Én pedig három eper, két csokis keksz és két sztracsatella gombócot szeretnék, ugyanúgy kehelyben.

 - Rendben, máris hozom - siet el a lány.

 - Mesélj valamit, eddig csak én beszéltem! - mosolyog rám, mint egy angyal.

 - Mit meséljek?

 - Bármit! Valami vicceset! Meséld el, mi volt a legkínosabb, ami azóta történt, hogy a bandában vagy!

 - Hm.. - gondolkozok. Nem akarok nagyon gázat mondani, de rosszabbnál rosszabb dolgok jutnak eszembe. - Talán az, amikor egyszer a fiúkkal üvegeztünk - kezdek bele, ő pedig érdeklődve figyel. - Nálunk voltunk. Otthon, Mullingarben. Lejött a banda egy hétvégére és Lou kitalálta, hogy játsszunk. Mertem. Egy szál pink boxerben kellett szerenádot adnom a szomszéd öreglánynak, aki nyakon öntött forró vízzel, hogy hagyjam aludni. Azóta nagyon utál. Én is őt - fejezem be a történetet. Nagyon tetszik neki. Megérkeznek a desszertjeink, de ő még mindig a hasát fogva nevet és a könnyeit törölgeti. Annyira szép így is! 

 - Jaj, ne haragudj - kapkod levegő után. - Bocsi, csak elképzeltem és ez nagyon vicces volt!

 - Nem gond, most te jössz!

 - Oh - hagyja abba egy pillanat alatt a nevetèst. - Muszáj?

 - Naná! Alig várom!

Gondolkozni kezd, de inkább úgy tűnik, mintha az időt szeretné húzni. Eszik a fagylaltból, majd sóhajtva elkezd mesélni.

 - Volt egy srác. Rengeteget e-maileztünk, de sokáig nem volt alkalmunk találkozni - kezdi, bennem pedig rossz érzés ébred fel újra. - Egyik nap megadta a számát, hogy hívhatom bármikor. Hajnali négyig fenn voltam, filmeztem és elalvás előtt a telefonom névjegyzékében bámultam a nevét meg örömködtem. Akkor kaptam új telefont és nem tudtam még kezelni. Véletlen felhívtam. Szerencsére nem vette fel, hisz szinte azonnal kinyomtam. Másnapra el is felejtettem, de akkor írt, hogy ne haragudjak, hogy nem vette fel, de arra ébredt. Aztán a közös barátunk mesélte, hogy neki panaszkodott, hogy nem gondolt engem ennyire rámenősnek. Gondolhatod, milyen kínos volt - pirul el és én hamis nevetés közben reménykedem, hogy a pirulás a történet miatt van, nem a srác miatt.

 - És vele mi lett? 

 - A sráccal? Seggfej volt, átvágott. Volt még három lány tartaléknak. Furán értelmezte a párkapcsolat fogalmát - mondja ki semleges arccal.

 - Mekkora barom! Egy ilyen lányt otthagyni! - csúszik ki a számon.

 - Nem sajnálom. Így kellett lennie, legalább rájöttem, hogy nem kell mindenkiben bízni. 

 Innentől semleges témákról beszélgetünk és az óra elteltével lassan sétálva indulunk vissza a hotelbe. Szent a béke. 

 - Kérdezhetek valamit? - jut eszembe hirtelen.

 - Bármikor - mosolyog.

 - Azt mondtad tegnap, hogy örömödben ugrottál Lou nyakába. Mitől lettél ilyen boldog? - mondom ki és félve várom a választ, mert ugyan Louis elmondta, én tőle akarom hallani.

 - Felhívott Luke Turner. Vacsorázni hívott, ha Párizsba megyünk - mosolyodik el, nekem pedig azonnal végeszakad a jókedvemnek. 

 - Tetszik? 

 - Nem tudom - feleli. - Valójában a kedvenc színészem. Elég furcsa lesz vele randizni.

 - Hát sok sikert hozzá - mosolygok kényszeredetten, aztán végre megérkezünk a szobája elé. 

 - Köszönöm ezt az órát - ölel meg, én pedig a derekát átkarolva az arcom a hajába fúrom és azzal a levegővel felelek.

 - Én köszönöm.

Sziasztook! Itt az új rész! Remélem elnyeri a tetszésetek! Írjatok komit, már csak azért is, hogy tudjam, mi tetszik! Puszi: A. xx